2009. február 9., hétfő

még

annyit az önostorozáshoz, hogy kétszeresen voltam hülye, vagyis nemcsak azért, mert felkészületlenül mentem dolgozatot írni, hanem azért is, mert szépen beletörődtem, hogy ha kijavították, akkor biztos én nem tudtam jól a választ és eszembe sem jutott ellenőrizni a tankönyvet és összevetni a megoldókulccsal.
nem tudom ki lehetett ez a lány, de utólag is minden elismerésem és hálám az övé, hiszen én is neki köszönhetem, hogy nem kellett előlről bemagolni az egész anyagot.
Most már tényleg ezzel befejezem.

a folytatás folytatása

következik. Ott hagytam abba a történetet, hogy természetgyógyászati alapismeretekből végül két köztes vizsga után következett egy központi írásbeli vizsga. És ahhoz képest, hogy ezelőtt már nem tudom hány éve, ( de nagyon sok) nem vettem részt semmilyen kötelező szervezett oktatás és vizsgán, továbbá hogy én még a hagyományos szóbeli vizsgákon nevelkedtem, egészen meg voltam magammal elégedve, mert csak néhány kérdésre nem tudtam a választ:-)))
A pontszámok itt végülis közömbösek, mert kétféle eredményt lehet elérni: megfelelt ( ez utóbbi lett nekem is) és nem felelt meg ( erre nem is gondolunk ugyebár, fő a pozitív gondolkodás). Ezután jött az egészségügyi ismeretek internetes oktatása, ami elég cifra történet volt, tekintve, hogy ebből az én megelőző ismereteim szintén a nullához konvergáltak. Ráadásul azóta, hogy én biológiát tanultam, jó sok mindent felfedeztek, amiket érthető okokból nekünk nem is tanítottak. Szóval volt miért forgatni a fejemet és magolni a csontokat, az izmokat, az inakat, a szerveinket, a működésüket és a betegségeiket, azok tüneteit és gyógymódjait. Közben volt egy elsősegélyoktatás és vizsga. Itt egy babán kellett mesterséges lélegeztetést gyakorolni, ami önmagában elég vicces, mert olyan emberkülsejű izé, de csak derékig van, vagyis egy torzó. Ráadásul mindenféle érzékelők vannak benne, és ha egy kicsit erősebben nyomod meg, akkor mindjárt hallod, hogy RECCS és akkor az oktató szenvtelen hangon közli, hogy eltörted egy bordáját. Ciki. Ha meg gyengén nyomod, akkor simán meghal, mert nem lélegeztetted. Ezen kívül kötözni kellett különféle sérüléseket, és főleg szóban kellett tudni egy csomó dolgot balesetekről, égésekről, törésekről. Stabil oldalfekvést kellett bemutatni eszméletlen beteggel és így tovább. Nekem ez mind újdonság volt, mert én még a jogosítványomat is valamikor a kőkorszakban szereztem, amikor még nem volt ilyen elsősegély oktatás és vizsga.
Ezután a neten keresztül kaptam két dolgozatot, amiket kitöltve vissza kellett küldeni és máris bejelentkezhettem a vizsgára.
Az első időpontban nem tudtam elmenni, mert megbetegedtem ( ugyanezen a napon volt az első oktatási napja az elektronikus cégeljárásnak is, amire szintén nem tudtam menni, mint utóbb kiderült ezzel semmit nem vesztettem, mert a következő két alkalommal is ugyanazokat a feladatokat kellett megoldani, mint az első alkalommal. Ráadásul a nagyképű ürge aki oktatott nem akarta elhinni, hogy míg a társaság nagyobbik része még a gépét sem kapcsolta be, azalatt én megcsináltam a feladatokat, és hosszú időt töltött azzal, hogy hibát találjon a megoldásaimban, mikor pedig kiderült, hogy hibátlanok, akkor megkérdezte, hogy tulajdonképpen akkor miért is jöttem erre a tanfolyamra? mire én: most már magam is ezen gondolkodom).
Az ETIben az a szokás, hogy a dolgozat megírása után kb. 1-2 héttel a honlapjukon közzéteszik a megoldókulcsot, hogy egyrészt az érdekeltek rögtön lássák, hogy mit nem tudtak, másrészt az érdeklődők gyűjtögethessék a teszteket. Én is néztem a teszteket és megállapítottam, hogy kb. 90 pontosra egész biztos megírtam volna a tesztet, de hát magas lázzal nem mertem megkockáztatni azt, hogy vizsgára menjek. És vidáman ültem a babérjaimon.
Beiratkoztam egy alternatív mozgás és masszázsterápia tanfolyamra ( későbbiek során ugribugri nevet kapta tőlem)amiről majd később részletesen írok.
Vidáman teltmúlt az idő, mígnem elérkezett a halasztott vizsga előtti utolsó 3 hét. Vagyis a kritikus időszak, amikor megszólal a fejemben a csengő és feszített tempóban tudok tanulni. De akkor még nem feszengtem, mert gondoltam, hogy én ezt már megtanultam, nekem csak ismételni kell, és még egy hetet tovább vakaróztam. Aztán nekiveselkedtem, és gondoltam, hogy én a könyvet már oda-vissza megtanultam, most nem fogok ezzel sokat foglalkozni, inkább a szintén hivatalos tananyagként kiadott kérdéseket fogom jól átvenni. Néha persze kellett hozzá a könyv, de nagyon nem, mert ezek a kérdések olyanok, mint hajdanán volt a Laricsev matematikai példakönyv ( tudja ezt még rajtam kívül valaki, hogy mi volt ez?????) vagyis elől a kérdések, hátul a megoldások. Szóval ezzel foglalkoztam éjjel-nappal, ahogy kell, sőt, még egy szép puskát is gyártottam, aminek persze semmi értelme. Mióta tanítok, azóta pontosan tudom, amit addig csak sejtettem, hogy ugyanis észrevétlenül puskázni nem lehet, csak legfeljebb olyan felügyelő van, aki nem néz oda, nem teszi szóvá. Én is ezt teszem, mikor dolgozatot íratok, hogy először úgy csinálok, mintha nem látnám, másodszor odanézek, hogy az illető is észrevegye, hogy észrevettem, harmadszor pedig megkérem, hogy dolgozzon önállóan. Ennyi általában elég.
Tehát puskát írni hülyeség volt, mert elővenni úgysem lehet, de hát a lelkemet megnyugtatta a tudat, hogy a zsebemben ott van leírva egy csomó okosság.
és elmentem vizsgázni, és kiosztották a teszteket, és a vizsgáztató tanár mikor kinyitotta és belenézett, elsápadt. Aztán mindannyian. Ugyanis egész egyszerűen megváltoztatták a kérdéseket, és az egész tesztet. Egészen addig volt egy megszokott rendszer, táblázatok, amiknek a kitöltését be kellett fejezni, ábrák, amikbe bele kellett írni,, hogy pontosan mit is ábrázolnak, stb.
Ezzel szemben most csupa leíró kérdés volt, másképp feltéve és ráadásul olyan marginális dolgok, amiknek a világon nem sok jelentőségük van. Tisztára a jogi egyetemen éreztem magam, utoljára ott volt, hogy a lábjegyzetet kérdezték a vizsgán hátha azt nem tudjuk.
Izzadtam és megpróbáltam kicsikarni az agyam hátsó szegleteiből is a korábbi ismereteket, de hát így is sajnos több volt az a kérdés, amiket nem, vagy alig-alig tudtam, mint az, amit valóban tudtam.
Amikor két hét múlva feltették a megoldó kulcsot, akkor meg pláne összeomlottam és tudtam, hogy bekövetkezett amire nem számítottam, vagyis, hogy megbuktam. Kész. Mindenkinek sírtam a vállán, mindenhol elmondtam, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem tanultam eleget, jól, rendesen és így tovább. És mivel ennyit mondogattam, nem is lehetett másképp, minthogy 49 pontot kaptam összesen, ráadásul az úgynevezett kizáró kérdésekből sem volt meg az 50 százalék. Azonnal bejelentkeztem a következő vizsgára és el kell mondjam, hogy rettenetesen szégyelltem magam és nagyon bántott a dolog, hiába vigasztalt mindenki, tudtam, hogy erről csak én tehetek.
Aztán egy nap megcsörrent a telefon és az ETIből hívott az oktatásszervező és kérdezi, hogy hiszek-e a csodákban? Mire én: igen, én rendületlenül hiszek a csodákban. Mire ő: igazad van, hogy hiszel, és mit szólsz, ha azt mondom, hogy mégis sikerült a dolgozatod? Mire én: ezt azért nem akarom elhinni. De erre elmesélte, hogy a következő történt: óriási botrány volt az ETI-ben, mert a 100 vizsgázóból 70-et megbuktattak, ilyen még sosem volt. Ezen túl az egyik vizsgázó bement és elkérte a dolgozatát és bevitte a tankönyvet és megmutatta a főigazgatónak, hogy ő azt a megoldást írta le az egyik kizáró kérdésnél, ami a tankönyvben is van, és a megoldó kulcs pedig ezzel ellentétes. Erre a főigazgató átvizsgáltatta a dolgozatokat és mindazoknak, akiknek ugyanez a volt a hibája, megadták a plusz pontokat, és így lett az enyém is eredményes:-)))))
Azért mégiscsak szégyen-gyalázat, hogy így kellett átcsusszannom a vizsgán.

Nna. Ez a fekete folt az újkori tanulmányaimban, most már mindent tudtok.
Közben a Zénuram még mindig itthon van, köhög és természetesen a masszírozáson kívül semmilyen alternatív gyógymódot nem lehet rajta kipróbálni.
Tamás már úgy tud mosakodni, hogy a műtött lábát is égnek tudja mereszteni, jön-megy és már kétszer is megpróbált megharapni, ami azt jelenti, hogy már teljesen jól van.
Ma már én is voltam a rendelőben délután akupunktúra, 5 órától fülakupunktúra. Nagyon sokan voltak és 7 embernek én szúrtam a fülét, Zoli a végén ellenőrizte és meg volt elégedve:-))))))))))ami nagyon nagy szó. Délután is voltak hajléktalanok, akiknek én szúrtam a fülét. Szóval gyakorolok, de lassan neki kell kezdenem az elmélet magolásának. jajistenem.