A mai nap

se volt kispályás. Délelőtt egész normálisnak tűnt minden, mikoris hirtelen a nyitott teraszajtón berepült egy cinke. Tamásnak elég nehezen esett le a tantusz és csak nézelődött, hogy mi a fene repked itt, Luca viszont a másik szobából legszebb álmából ébredt és mint egy fúria kirontott és azonnal a - madár szerencséjére - már fává terebélyesedett benjámin fikuszhoz rontott. A kismadár ügyesen felment a fa tetejére és az ágak között reszketett. Nagy keservesen megfogtam a cicákat, Tamást a fürdőszobába zártam, Lucát pedig hosszas üldözés után elkaptam és a kicsi gyerekem elhagyott szobájába zártam. Ezután minden más ajtót becsuktam, teraszajtó másik szárnyát kinyitottam, kismadár persze nem a helyes irányba indult, fejét beverte az üvegekbe és újra landolt a fikuszon. Mit tehettem? Kihúzkodtam a rohadt nehéz és hatalmas fikuszt a teraszajtóhoz, és akkor végre a kismadár is meglátta, hogy merre a szabadulás útja és huss, elrepült. Ezután már nem volt mese, kénytelen voltam továbbrángatni, mert lélek az ajtón ezután se ki-se be, ahogy azt kedvenc költőm Arany János is megénekelte. Pedig titokban arra számítottam, hogy valamelyik fiúgyerek kihúzkodja helyettem. De mára nem ez volt megírva.
Most pedig hallgatom az időjárásjelentésben, hogy a jövő héten jelentős lehűlések várhatók. Szegény fikuszom, de ha nagy baj lesz, hát betakargatom, ha még nagyobb, akkor nincs mese és visszarángatom.