2010. július 9., péntek

off természetgyógyászat

de muszáj leírnom, hogy ne robbanjak fel. A dolog történelmi távlatokban úgy kezdődik, hogy még 14 évvel ezelőtt vettünk egy csodás hűtőszekrényt, amiből az az egy bemutató darab volt az országban, de az én Medvém addig magyarázta a kiállítónak ( BNV) hogy milyen jól teszi, ha nekünk eladja, hogy nem tudott ellenállni és megszereztük ŐT. Nagyon szerettem, óvtam, ápoltam és hálás is volt, mert jól kitartott, bár egyre nehezebben ment a motorja, kezdett szakadozni a gumija. Akkor keresésbe fogtunk, de nem találtunk hozzá foghatót, hát még kértem, hogy maradjon. Sajnos tavaly év elején megadta magát, így kénytelenek voltunk egy másikat venni. Már mikor kinéztük, akkor is láttam, hogy a közelébe se jön az előzőnek, de aZuram ezt favorizálta, nekem meg nem volt más jelöltem , gondoltam félreteszem az előítéleteket, hát jöjjön.És jött. Először kiderült, hogy törött a zöldségtartó doboza, de sebaj, kaptunk másikat. Aztán kiderült, hogy mégsem csukódik magától az ajtaja ( mert a réginek sem csukódott, de az addig jajgatott, míg meg nem hallottam, hogy nyitva van, erre meg azt mondta az eladó, hogy ennek ilyen jajgató nem kell, mert magától csukódik) akkor azt mondták, hogy azért, mert nincs vízszintbe állítva és/vagy kevés holmi van az ajtajában. Ajtó megpakolva, hűtő tetején vízszintjelző, mégsem csukódik teljesen. Aztán kiderült, hogy olyan hangos, mint egy traktor az 50-es évekből, amiről megtudtam, hogy " hölgyem ez így természetes, hiszen két kompresszor is van benne". Aztán valahogy beletörődtem, hozzászoktam, elfogadtam, mígnem észrevétlenül eltelt egy év és ezzel huss a garancia. 5 nappal a gari lejárta után észrevettem, hogy nem csukódik a mélyhűtő. Telefon, szervíz, sajnálják, majd jön a szerelő. Mire ideért, már majdnem mindent ki kellett hajigálni a mélyhűtőből, amin vastag jégréteg, nem folytatom. Jött a szerelő ( nem ért rá egy hétig, mert neki is rossz volt az autója, no comment) majd kiderült, hogy a mélyhűtő, aminek az ajtaja nem nyílik,hanem gurul, egy gagyi műanyag sínen egy másik gagyi fogaskerékkel működik, ami valahogy egy fokkal odébb ugrott, ez volt a hiba oka. Sandaképű szerelő 10 ezer Ft-ot számlázott,kapott borravalót, megadta a mobilszámát, hogy legközelebb hívjam őt, mert akkor nem kell 5 ezer kiszállási díjat fizetni.
A legközelebb pedig hamarabb jött, mint gondoltam.
Egyszercsak azt vettem észre, hogy a felső rész mintha megbolondult volna, mert megfagyott benne minden. Lejjebb vettem a hőmérsékletet, akkor meg mi történt? Meleg lett a felső részében. Fűtott és nem hűtött.
Telefon a szerelőnek a mobiljára, majd kiderült, hogy sajnos nem tud jönni, mert gps-t szereltek a kocsijára, hívjam a központot. Hívtam, persze, hogy másik szerelőt küldtek. Ifjú titán egy még ifjabb segéddel. Hűtő szétszed, tanakodás, nem tudja mi a baj, lehet, hogy a vezérlő panel, ami ugyebár a lelke és " tetszik tudni ezt már nem lehet javítani, csak egyben kicserélni" Mire én mondtam, hogy máris írok a gyártónak és megkérdezem, hogy van az, hogy márciusban járt le a gari és júniusban ilyen probléma lehet vele? Akkor telefonos segítséget kért és újabb szétszerelés és próbák után kiderült, hogy " szerencséje van hölgyem, mert csak a fűtőszál romlott el". Néhány telefon és kiderült, hogy 32000 Ft plusz áfa ellenében lehet egy új fűtőszálam. Dobtam egy hátast, nyeltem kettőt és mondtam, jöhet. Azt mondja erre ő: a jövő héten hétfőn, vagy kedden. Ez éppen a múlt előtti héten szerdán zajlott. Szereztünk egy 150 literes hűtőt, de abba még az a néhány maradék cucc sem fért el, ami a másikban nem is látszott,hogy benne van. A mélyhútő tartalma barátnőmnél, mi meg eljárunk vacsorázni, mint a kivert kutyák, csak sokkal többe kerül. Hétfő-kedd, se kép, se hang. Vártam idáig, ma felhívtam a szervízt. Kiderült, hogy a szerelő alvállalkozójuk, azt se tudják, hogy miben maradtunk, sőt, még a nevét is tőlem akarta megtudni. Aztán mondta, hogy jó, megtudja, hogy ki az és mire számíthatok és visszahív. És visszahívott. Azt mondja nekem, hogy én félreértettem amit a szerelő mondott, mert majd a jövő héten hétfő-kedd. Ettől ideges lettem, de mint egy állatszelidítő, türelmesen annyit mondtam, hogy ha a múlt héten azt mondta, hogy a jövő héten, akkor az bizony éppen most telt el eredménytelenül. Erre megint mondja, hogy majd a jövő héten. Mire én: hölgyem, beszéljünk dátumokról. Mondja meg, hogy melyik év, melyik hónap melyik napjára gondol. Mire a hölgy a telefonba: 2-a, vagy 3-a. Mire én: augusztus???????? Mire ő : dehogy. július. Mire én.: 2011-re gondolnak esetleg? Mire ő: miért? Mire én: ma július 9-e van. Mire ő: jajjjaj, hát akkor július 12 az jó lesz?
Hát itt tartunk.
Az élet persze nem áll meg, a hétvégén jön a nagyfiam volt iskolatársnője a férjével és a két kicsi gyerekével, jön Jutka a kisfiával, és még ki tudja, hogy kik állítanak be?

3 megjegyzés:

bluemoon írta...

Nyilván szívesen gyártunk mindenféle összeesküvés elméleteket, de azért az mégiscsak furcsa, hogy minden cucc, a garanciális idő letelte után legfeljebb két héttel elromlik. Hol vannak már azok gépek, amik kis túlzással örök életre szóltak? Hmmm. Nekem pl. még a mai napig is működik az a Lehel hűtőszekrényem, amit 1975-ben vásároltak nekem a szüleim: napi használatban van a k-i lakásomban.(csak halkan jegyzem meg, hogy meg se merem mérni az áramfogyasztását, pedig vettem egy erre szakosodott kis kütyüt, hogy lássuk, hogy a háztartásainkban mi mennyi energiát fogyaszt.)

Lina írta...

Na pont ez dühít engem is. Meg a sandaképű szerelők, akik a szemem közé kacagnak és közlik, hogy a drága gépek 3-5 évig tartanak, az olcsók pedig 2-3 évig. A mi régi Lehelünk is még mindig működik, egy vidéki ismerősünknek ajándékoztuk, mert nekünk ugyebár a 6 gyerek mellett a Lehel kapacitása kicsi volt. Azóta pedig szaporodtunk. Tehát nem tudunk kis hűtőt tartani. A nagyok pedig ezek szerint nemcsak drágák ( mint a fene) hanem ócskák is.

Lina írta...

Na még csak annyit, hogy állítólag a gyártó ehhez 5 év garanciát ad, de a kereskedő ezt " lenyeli", vagyis a vevőknek már csak egy évet ad, míg az alkatrészeket ő maga 5 évig ingyen kapja a gyártól.
K. európában mindent lehet.